Finisszázs
A magyarpolányi KULTHÁLÓ bemutatkozása


2023. november 25.

képzőművészet, kiállítás, tárlatvezetés

Ajka, Kriptongyár
A magyarpolányi KULTHÁLÓ bázis bemutatkozása Veszprémben
Kiállítások, installáció, fényszínház a Pannon Egyetem Központi épületének aulájában és az egyetem melletti téren.
A májustól novemberig tartó programsorozat középpontjában a részvételi kultúra, a közös alkotás és az edukáció fogalmai állnak. A közös alkotófolyamatok, tudásátadó workshopok, tárlatvezetések, kurzusok és kísérletek célja, hogy minél többen megtapasztalják a művészet közösségformáló erejét, illetve a kortárs művek megértésében és értelmezésében járatlan szélesebb közönséget is beengedjék a műhelymunkák kulisszái mögé. A programsorozat lezáró eseményeként a magyarpolányi KULTHÁLÓ bázis Európa kultúrális fővárosában is bemutatkozik egy interaktív kiállítás keretében, melyen azon művészeti produktumok lesznek jelen, amelyeket a programsorozat ideje alatt hozott létre az alkotó közösség.
További képzőművészeti eseményeink
KriptonITT
3D virtuális kiállítás, installációk, tárlatevezetésekA magyarpolányi KULTHÁLÓ bázis bemutatkozása a világ első Kriptongyárában. A projekt során készült alkotásokból született 3D virtuális kiállítás bemutatója az ajkai Kriprongyárban, ami multikulturális...
A Bakony színei
Művészeti és családi nap kiállításokkal, tárlatvezetésekkel.A magyarpolányi KULTHÁLÓ művészeti és családi napja kiállításokkal. A projekt során készült alkotásokból született 3D virtuális kiállítás online játékának indulása. Art Street kiállítások a település műemlék...
Lokalitás és művészet
Kortárs mozaik Közép-EurópábólA magyarpolányi KULTHÁLÓ bemutatja nemzetközi festészeti akcióját. Cseh, észt, román és magyar művészek Magyarpolány vendégei.Szeretnél-e egy lokális-személyes nézőpontból úgy alkotni, hogy az egyűvé tartozást ne kelljen magyarázni,...
Nemzetközi szobrászati-fémszobrászati akció
Nemzetközi fémszobrászati akcióA magyarpolányi KULTHÁLÓ bemutatja nemzetközi fémszobrászati akcióját. Látványos és innovatív munkafolyamat keretében lehetnek részesei a résztvevők egy műalkotás elkészítésének, mely folyamatba be is kapcsolódhatnak. A szobrok...
Játssz és gyógyulj! Alkoss és gyógyulj!
Játssz és gyógyulj! Alkoss és gyógyulj!A magyarpolányi KULTHÁLÓ bemutatja interaktív művészetterápiás workshopját. Vezeti Komáromi Erzsébet Katalin képzőművészetterapeuta, művészetpedagógus, iparművész a Pro Juventa Alapítvány elnöke. Az eseményt ajánljuk a...
Múzeumpedagógiai és művészetterápiás workhsopok
Játssz és gyógyulj! Alkoss és gyógyulj!A magyarpolányi KULTHÁLÓ bemutatja interaktív múzeumpedagógiai és művészet-terápiás programjait A programokat vezetik Szabó Viktória - művészettörténész, Komáromi Erzsébet Katalinnal - képzőművész terapeuta, művészetpedagógus,...

Regisztráció
A “Kor-társ a művészetekben” magyarpolányi Kultháló bázis a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projektjeként valósult meg.

